Ha országúton sportolsz vagy túrázol
Hogyan válassz kerékpárt? Sorozatunk újabb cikke az országúti kerékpárokkal, a hajlított kormányos verseny és endurance bringákkal foglalkozik.
A kategóriák tárgyalásánál említettük, hogy amikor kerékpárt választunk, a legfontosabb kérdések: hol és hogyan használjuk. Az országúti bringát használók táborát jóval könnyebb így meghatározni, mintha mondjuk az a kérdés, hogy cross vagy trekking gépre van szükségünk. Egy mondatban: aki szereti a sebességet, és a kerékpárt főleg kedvenc edzőkörei, illetve aszfaltozott túraútvonalai végigtekerése céljából veszi elő, válasszon egy országúti modellt.
Persze azért nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen az ezredfordulót követően az országúti (illetve koskormányos) kerékpároknak több alkategóriája is kinőtte magát, melyek közül már egyáltalán nem mindegy, mit vásárolunk meg. Nyilván megmaradtak a célirányosan országúti versenyzésre való modellek, nagyon könnyű, merev karbonvázakkal, sportos, aero geometriával, egyelőre még többnyire patkófékkel. (Még speciálisabb modellek az időfutam versenyzésre és triatlonozásra alkalmas bringák.) Ezeken kívül azonban több más, jól definiálható csoportra oszthatjuk tovább ezt a kategóriát.
Az aero versenykerékpárok többnyire megegyeznek a profik által is használt országúti gépekkel, de azért geometriában eltérhetnek. Léteznek már komfortosabb geometriával készülő, de egyébként lapított formákkal, az aerodinamika jegyében tervezett bringák. Azt tudni kell, hogy a kerékpáros aerodinamikáját elsősorban a bringán elfoglalt pozíció határozza meg. A "csövek" formájával és a kábelek integrálásával is csökkenthető a légellenállás, és letisztultabb, szebb lesz a kerékpár. Sok hobbikerékpáros utóbbi okokból választ ilyen stílusú modellt, még ha nem is ez lenne számára a legmegfelelőbb.
Aki nem versenyez, hanem többnyire hobbi sportolás céljából veszi elő a bringát, jobban teszi, ha inkább a komfort (endurance) országútik között keresgél. A komfortot több tulajdonság határozza meg. Egy kényelmes kerékpáron kényelmesebb a testhelyzet, kevésbé hajlik le a hát, mint egy versenygépen. Adott méretben hosszabb a homlokcső, így magasabb a bringa eleje, és rövidebb a felsőcső, így rövidebben lehet fogni a kormányt is. Gyárilag rövidebb a kormányszár is. Laposabb a villaszög is, aminek következtében kevésbé agresszív a kormányzás, ellenben stabilabban viselkedik a kerékpár.
A váz rugalmasabb olyan szempontból, hogy jobban tolerálja az úthibákat, és az ilyen típusú komfortot segítik elő a ballonosabb (például 32 mm-es) gumik is, melyeket alacsonyabb nyomáson használhatunk, mint ahogy a versenygépeknél megszokott. A tárcsafékes kerékpároknál szerencsére már nem kell kompromisszumot kötni a gumiméret rovására, így az endurance országútik már tárcsafékesek minden nagyobb gyártónál. A komfort országútikon az áttételezés is feltételezi, hogy a tulajdonos kevésbé jó kondival rendelkezik a profiknál, elöl 34-es kistányér, hátul pedig 32-es, vagy 36-os fogszámú lánckerék is segíthet a nehéz emelkedők leküzdésében.
A komfort kerékpároknak egy hobbibringás számára szinte csak előnyei vannak, hiszen a kényelmes testtartás és az úthibák jobb tolerálása következtében kevésbé fárad el tekerés közben. Elsőre talán ellentmondásnak tűnik, de hosszú távon gyorsabb is lehet valaki egy ilyen bringán, mint a versenyzésre tervezett országútin. A versenygépen ugyanis a mélyen előrenyúló testtartásban hamarabb elfárad a hát, derék, onnantól kezdve pedig lassabbak leszünk, nehezebb erőt kifejteni. Szintén előny, hogy a ballonos gumik és a nagyobb menetkomfort miatt a mindennapi közlekedésben is bevethetők ezek a kerékpárok, sőt, akár döngölt földútra is rámerészkedhetünk velük. Érdekesség, hogy a gravel kerékpárok ősének számító cyclocross bringák gumiméretét versenyeken 33 mm-ben limitálják, sok endurance országúti pedig már ezt a méretet kínálja.
Az országúti kerékpárok műszaki szempontból nagyon különbözőek lehetnek, valóban csak a forma és a hajlított kormány közös. Felhasználástól és árkategóriától függően karbon, alumínium, acél váz, karbon vagy acél villa, különböző szintű váltó és fékrendszerek. Amit itt érdemes megjegyezni, hogy lezajlott a tárcsafékek térhódítása ebben a kategóriában is. Ez visszafordíthatatlan folyamat, még akkor is, ha az országúti versenyzéshez sokak szerint alkalmasabbak a hagyományos patkófékkel szerelt modellek.
A SRAM egy másik új trendet is próbált eröltetni, mégpedig a szimpla tányért elöl. Ez azonban mindenképpen kompromisgyszumot jelent vagy az áttételtartomány, vagy a fokozatok közötti ugrások szempontjából. Inkább csak gravel bike-okat szerelnek elöl egy tányérral, hátul pedig széles átfogású (felül akár 42-es fogszámú) sorral, de ilyenkor nem elég finomak az átmenetek a fokozatok között. Márpedig országúton általában nem változik annyira radikálisan egy emelkedő meredeksége, mint terepen. Vagyis az 1x11-es, 1x12-es rendszerek, melyek elterjedtek a hegyikerékpáron, országúton nem olyan nyerők, jobban kihasználhatóak a 2x11-es vagy 2x12-es (esetleg 2x10-es) hajtások.
A kerekek a versenyzésre szánt országútikban egy árszint fölött karbonfelnivel készülnek (szingó, vagy tubless ready). Egyes gyártóknál kimondottan olcsó kerékszettet választanak a specifikációhoz, pont azért, mert az amatőr versenyzők is szeretik külön megvásárolni kedvenc kerekeiket, így nem buknak nagy összeget, ha nem szimpatikus a gyári. Komfort országútiknál árfüggő a kerékszett, és a szingós nem annyira jellemző, de könnyű karbonfelnikkel itt is találkozhatunk. A komolyabb endurance országútik már kínálják a belső nélküli rendszer lehetőségét. Ezek szinte nullára csökkentik a felütéses defekt kockázatát.
Az egyéb kiegészítők mint például a kormány, kormányszár, nyereg, nyeregszár is nagyban eltérhetnek a különböző alkategóriákban, szinte csak az elsődleges jelleg, a hajlított kormány ugyanaz. De ebből is van már klasszikus, anatómikus és kompakt hajlítás, utóbbinál kisebb a távolság a felső és alsó fogás között. A kormányszár versenygépeken hosszabb, 120-, 130-, vagy akár 140 mm-es, komfort országútikon rövidebb, például 100 mm-es, és így tovább.
Röviden összefoglalva már az országúti kerékpárok között is sokféle modell közül választhatunk, de egy közös pontot mégis találhatunk: ezek a bringák főleg sportolásra, aktív kikapcsolódásra készülnek, főleg aszfalton. Ha valaki például közlekedésre, mindennapi használatra keres kerékpárt, böngésszen inkább a cross/trrekking kategóriában.